Please don't take my sunshine away

Az élet néha kiszámíthatatlan, sokszor a legjelentéktelenebb kérdésekre sem ad  választ, noha az ember nem tulajdonít ezeknek nagy jelentőséget, mégis úgy érzi, hogy valami hiányzik. Napok, hetek, hónapok, évek múlnak el, és folyamatosan újabb és újabb kérdéseket intézünk életünk, sorsunk felé, keresve ezzel önmagunkat, saját lelki békénket. Hiszek a karmában, hiszek a dolgok sorsszerűségében, abban, hogy mindennek helye, ideje, oka van. Talán így történt az is, hogy egyik hétről a másikra megváltozott az életem. Egy kisebb csalódás után, az élet kompenzált, és kaptam két nővért. Megváltozott az életem. Gyökerestül, fenekestül fel lett forgatva, és nem tudok elég hálás lenni. 18 évig hiányzott valami, egy utolsó darab a kirakósból. Hihetetlen, felfoghatatlan egyszerre, ugyanakkor boldog vagyok. Felhőtlenül boldog. Úgy érzem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben és hiszem, hogy ez nem csak pillanatnyi állapot, mert igenis, az élet lehet szép, csak meg kell találni minden napban azt az apróságot, amiért hálásak lehetünk. Egy valamit viszont megtanultam eddigi életem során, saját sorsunkért mi vagyunk a felelősek. Nem mások, nem is a környezet, egyedül mi. Mi alakítjuk a dolgokat és nem fordítva. Mi döntjük el kiknek lesz helye az életünkben és mindig van lehetőségünk változtatni. Ha negatív vagy, negativitást kapsz vissza. Ki kell használni az élet adta lehetőségeket, mert mégis mit veszthetnénk?!

Nem, nem más fogja eldönteni, hogy neked mi a jó, hanem te. Fontos emlékeznünk arra, hogy sosem vagyunk egyedül, igenis számítunk a társadalomnak és minden ember hozzá tud adni valamit ahhoz, amitől ez a világ ilyen csodálatos.

Hónapos retek

Mondhatnám azt, hogy nem jelent semmit az egész, de akkor hazudnék. 

Ugyan mégis honnan tudhatnám, hogy ami egyszer az enyém, az maradandó is lesz-e? 

Ki ad arra garanciát?

Nem, semmi sem 100%-ig biztos. 

Még a halál sem. 

Csak tudnám miért változnak a dolgok ilyen hirtelen gyorsasággal. 

Miért kell a megszokottnak egyik csapásról a másikra megváltoznia? 

Miért nem jó minden úgy, ahogyan van? 

Akkora nagy kérés lenne, ha egyszer ebben az életben a jó dolgok örök érvényűek maradnának?? 

Mert ugye sokkal egyszerűbb, ha változtatunk. 

Hülye világ. 

Hülye érzések. 

Kell egy DELETE gomb. 

Lüktet..

.. És akkor ott, beáll valami. Tudod, hogy már semmi sem lesz a régi, de elfogadod a változást, Egy darabig még érzed, ahogy marcangolnak az érzelmek, majd ez alábbhagy.
Már nem aggódsz, már nem kérdezed magadtól, "mi lett volna ha... ? "
Már nem akarsz minden kérdésedre választ kapni.
Már nem akarod, hogy bármi is kössön hozzá.
Már nem akarsz megfelelni.
Már tudod, hogy ennek így kellett lenni.
Már nem keresed a dolgok miértjét.
De tudod, hogy akkor, ott nagyon boldog voltál.
Viszont most üres vagy.

Halottak kertje

A mostani bejegyzés a megszokottól eltérően nem egy gondolatmenetet örökít meg, nem is egy szösszenet lesz, csupán irodalom órára készült munkámat szeretném megosztani. Tanárnőnk regényének illusztrációiból kellet egyet kiválasztani, és ahhoz egy történetet írni.

 Halottak kertje  

  Történetem  helyszíne egy kert, melynek múltja cirka 500 évre nyúlik vissza.

Történt ugyanis akkoriban, hogy a grófnő akit mindenki csak Hajnali halálként ismert, ártatlan embereket öletett meg, majd holttestüket e virágoskertbe ásatta el hűséges szolgáival. Ma ezeken a "sírokon" szebbnél-szebb virágok nőnek. De ugorjunk is vissza.

  A másik grófi családban élt a szépséges Kármen, akire Hajnali halál egész életében irigykedett, kivételes szépsége és páratlan festőművészete miatt. Egyik éjjel Kármen a virágoskertben festette a teliholdat, amikor valamilyen furcsa neszre lett figyelmes. Két apród egy zsákot vonszolt a kerten át, bordó színű csíkot hagyva maguk után. Kármen kis idő múlva a grófnőt is megpillantotta, ám őt nem vették észre. Hajnali halál bedobatta a zsákot egy széles, mély gödörbe, majd megparancsolta a szolgáknak, hogy nyom nélkül hagyják el a kertet. Senki se sejtsen semmit most sem. Kármenben a látottak mély nyomot hagytak és sejtése beigazolódott, hiszen már előfordult, hogy ehhez hasonló "zajokat" hallott.

  Másnap a virágoskertben hatalmas lett a felfordulás. Az éjszaka folyamán Kármen jelentette a grófságon a történteket. viszont nem akartak neki hinni, badarságnak vélték az egészet. Kitartását és makacsságát azonban siker koronázta, hiszen aznap reggel a helyi őrség ellátogatott a kertbe. A frissen betemetett gödröt hamar feltárták, majd szembesítették a grófnőt minden szörnyűséges tettével. Így hiába  tagadás, ármánykodás, a grófnő sorsa örökre bevégeztetett. A grófi kúria egyik alagsori cellájába zárták ahol élete hátralévő részét minden éjjelét rémálmokkal, és a megöletett áldozatok kísérteteivel töltötte. 

A kert pedig nevében ma is viseli a szörnyűségek nyomát, ami egykoron történt.

"Halottak és hallatlanok"

     

                    

Art is everything.

Művészet. A mai nap folyamán lehetőségem nyílt megtekinteni egy grafikus művész kiállítását, amely rám meglepően nagy hatást gyakorolt. A maga egyszerűségével, egyediségével, ugyanakkor még is hihetetlen igényességével elkészített művek mindegyike zseniális volt. Témájában foglalkozott halállal, újjászületéssel, illetve mindenféle misztikus élőlénnyel, dologgal. A kissé elvont alkotások vegyes érzelmeket keltettek az emberben, és valahogy mégis ez az elvontság volt az, ami vonzotta is a szemeket.
Reggel volt szerencsém egy hangversenyen is részt venni, amely valamilyen hihetetlen módon feltöltött. A magaménak éreztem az összes előadott darabot. A hangszerek összhatása illetve a művészek alázata hihetetlen érzelmeket váltottak ki jó néhányunkból akik az épületben tartózkodtak. Hiszen ami mindig is pozitív dolog lesz, az az, ha az előadó hiteles abban, amit csinál. Legyen az a hangszeren való játék, éneklés, színészkedés, versmondás. Előadni csakis szívvel- lélekkel lehet, és teljes odaadással. Az igazán jóérzés pedig akkor következik be, ha egyaránt az előadó és a hallgató közönség is a magáénak érzi a darabot/dalt/verset. Lehet ezt semleges érzelmekkel is csinálni, de annak semmi értelme. Egyrészt nem lesz meg a kellő hatás, másrészt elveszik ezen művészetek varázsa. Személy szerint én verset szoktam mondani, illetve felolvasni felkérésekre, műsorokban stb. Nem mondom, hogy minden vers hatással volt rám, vagy váltott ki valamilyen érzést belőlem, mivel nem éreztem mindet elég intenzívnek. Azok, amelyek mondanivalóval rendelkeznek, sokkal inkább állnak közel hozzám, mint amelyek szimplán csak valamilyen témára/jelenségre épülnek. Kell, hogy legyen valamilyen mondanivalója, hiszen ha megértjük a vers jelentését, akkor sokkal hitelesebb lesz az előadása is. Előfordulhat, hogy nem éppen azonos érzelmeket vált ki mindenkiből egy-egy vers, de ez éppen ettől csodás, mert mindenki máshogy értelmezi őket. Már csak a nézők/hallgatók reakciójáért,  elismeréséért, vagy jó szaváért megéri csinálni. Mert hogy visszajelzést az előadó a közönségétől kap, és ha ezeknek a visszajelzéseknek a zöme pozitív, akkor döbbenetes motiváló erővel bír, ami az előadót arra ösztönzi, hogy még jobb és jobb akarjon lenni. Ez pedig fejlődéshez vezet, ami egész életen át tart.

Balance

Borongós napnak indult, mint eddig mindegyik.. De ez valami más lett, megmagyarázhatatlan, és a sors fintora, ám azt mondják, hogy ha az ember valamire nagyon vágyik, azt megkapja. Talán így helyén való ez.

A fák susogása, a szél zúgása és a réten a fűszálak egyenletes ringása, valami hihetetlen nyugalommal töltött el. Kár, hogy ez nem egy tipikus amcsi film, hanem a valóság. Séta közben, az ember sok mindenen elmélkedik, többek közt az élet "nagy gondjain", és úgy mindenen, ami eszébe jut. Kikapcsol teljesen, és semmi másra nem koncentrál, csupán azt veszi észre, hogy a tüdeje szépen, lassan megtelik levegővel, és végre úgy érzi, hogy ÉL.  Tökéletes harmóniát alkotva a Föld többi apró sejtjével, atomjával, porszemével, minden parányi rezdüléssel.

Nincs

Lehetne minden. Lehetne semmi.
A baj az, hogy a semmi sincs már egy ideje. Egyszerre van valami, és még sincs. Valaminek a tudatában lenni, ami teljesen független tőlünk. A napok csak telnek.. már a remény legapróbb szikrája is kámforrá vált.
Kis idő múlva újabb esély. De a helyzet ismét esélytelen. Béka és a hercegnő incidens. Csak itt a béka válogatós.
Az a rusnya béka realizálhatná már az egyértelműt...
Aztán megint semmi. De az jó sok. Lehetne ez is, lehetne az is a valós ok.
A harmadik fiókban, a negyedik dobozban, az ötödik papír alatt majd egy eldugott kis zúgban megtalálod az elvesztegetett hatodik lehetőségedet.