Please don't take my sunshine away

Az élet néha kiszámíthatatlan, sokszor a legjelentéktelenebb kérdésekre sem ad  választ, noha az ember nem tulajdonít ezeknek nagy jelentőséget, mégis úgy érzi, hogy valami hiányzik. Napok, hetek, hónapok, évek múlnak el, és folyamatosan újabb és újabb kérdéseket intézünk életünk, sorsunk felé, keresve ezzel önmagunkat, saját lelki békénket. Hiszek a karmában, hiszek a dolgok sorsszerűségében, abban, hogy mindennek helye, ideje, oka van. Talán így történt az is, hogy egyik hétről a másikra megváltozott az életem. Egy kisebb csalódás után, az élet kompenzált, és kaptam két nővért. Megváltozott az életem. Gyökerestül, fenekestül fel lett forgatva, és nem tudok elég hálás lenni. 18 évig hiányzott valami, egy utolsó darab a kirakósból. Hihetetlen, felfoghatatlan egyszerre, ugyanakkor boldog vagyok. Felhőtlenül boldog. Úgy érzem, hogy minden a lehető legnagyobb rendben és hiszem, hogy ez nem csak pillanatnyi állapot, mert igenis, az élet lehet szép, csak meg kell találni minden napban azt az apróságot, amiért hálásak lehetünk. Egy valamit viszont megtanultam eddigi életem során, saját sorsunkért mi vagyunk a felelősek. Nem mások, nem is a környezet, egyedül mi. Mi alakítjuk a dolgokat és nem fordítva. Mi döntjük el kiknek lesz helye az életünkben és mindig van lehetőségünk változtatni. Ha negatív vagy, negativitást kapsz vissza. Ki kell használni az élet adta lehetőségeket, mert mégis mit veszthetnénk?!

Nem, nem más fogja eldönteni, hogy neked mi a jó, hanem te. Fontos emlékeznünk arra, hogy sosem vagyunk egyedül, igenis számítunk a társadalomnak és minden ember hozzá tud adni valamit ahhoz, amitől ez a világ ilyen csodálatos.